1. rész

Gyanútlanul léptem be a csupán pár hónapja felújított kollégiumi épületbe. Még friss festékszag terjengett a levegőben, a folyosó pedig teli volt frissen beköltöző diákokkal. Mind a bőröndjüket cipelték és vidáman cseverészve keresték egymást és a szobájukat.

   Elsős voltam a floridai spring hill-i Wyeth Művészeti Egyetem divattervezés szakán. Az iskola pár éve nyitotta meg kapuit, így csupán egy kis kollégium tartozott hozzá, az is koedukált volt. Mivel jómagam nagyon messziről jöttem, szerencsére kaptam szobát, és reméltem, hogy a legjobb barátnőmmel, Beverlyvel lakhatok.

Ő már messziről integetett nekem, hogy menjek oda hozzá. Volt vele még pár lány, illetve egy srác is, akit alapjáratban az utcán vagy akárhol máshol messziről elkerülnék. Körülbelül velem egy magas volt, a haja szőkére és feketére egyaránt festve volt, a szakadt farmerjából pedig az egyik térde teljesen kilógott.

- Na, végre itt vagy, Holly! Ő itt Eric Dubovszky - Beverly a srácra mutatott akinek láthatóan nagyon jó kedve volt, mert rögtön rám vigyorgott és megjegyezte:

- Hú, micsoda csuda nők vannak itt. Nem fogunk unatkozni Matt-el.

- Jaaa, igen Matt a Several Senses gitárosa, Eric pedig az énekes! Hát, nem izgalmas, Holly? - ujjongott Beverly, majd mellette az egyik hosszú szőke hajú lány gúnyosan közbeszólt:

- Nem csak gitárosa, hanem a suli legnagyobb nőfalója, az is biztos. 
- Matt? Miről beszélsz? Nem csak egy elvetemült nőfaló! Matt egy külön fogalom. Matt egy jelenség - oktatta ki határozottan Eric, majd körülöttünk a lányok rögtön duruzsolni kezdtek. 

- Matthias J. Morgenstein... - kezdte az egyik, majd ábrándosan a plafonra szegezte a tekintetét.

- Harmadikban hozzáért egyszer a kezemhez - felelte egy szeplős, vörös hajú, alacsony lányka büszkén. 

- Matt egy undorító, gerinctelen szélhámos - vágott közbe a hosszú szőke csaj.

- Neked csak szerelmi bánatod van, Vicky, mert Matt kidobott téged tavaly - jegyezte meg flegmán Eric.

- Én dobtam ki őt, világos? Ilyen senkiházik jobb ha messziről elkerülnek.

- Matt akkor is egy igazi bálvány. Több csajt húzott meg, mint amennyit te fel tudnál fogni.

   Jómagam már kezdtem unni a beszélgetést, és közbevágtam.

- Beverly, te melyik szobában vagy?

Beverly türelmetlenül kezdett kotorászni az aprócska virágmintás táskájában, mire meglelte amit keresett.

- 110-es. Az első emeleten.

- Jaj, ne. Én a 206-osban vagyok - mondtam szomorúan. - Remélem valami normális csajszit raknak be mellém.

- Vagy srácot! A mázlista… - vágta rá Eric.

- Nem baj Holly, az óráink úgyis közösek lesznek - vigasztalt Beverly. Abban a pillanatban megcsörrent Eric mobilja.

- Várjatok, Matt az...

A csajok rögtön felszusszantak és sugdolózni kezdtek, mintha maga Jake Gyllenhaal telefonált volna.

- Igen... Oké... Tudom, hogy az utolsó pillanatban adtad be a jelentkezést... Oké, akkor találkozunk... Csá.

- Azt hiszem, felmegyek, lecuccolok a szobámba - mondtam beletörődve. Fogtam a hatalmas gurulós bőröndömet, és átvágva az előcsarnokon elindultam felfelé a lépcsőn. Alig bírtam feltaszigálni pár lépcsőfokig, feladtam. Tanácstalanul néztem körbe, és pár másodperc múlva egy magas, nyúlánk, gondosan fodrászolt szőke fiú sietett a segítségemre.

- Szia, Tyler vagyok. Ugye, nem gondoltad komolyan, hogy egyedül cipeled fel az emeletre? - nézett rám mosolyogva.

- Öhm... Ami azt illeti a másodikra - válaszoltam neki vigyorogva.

- Jó ég! Akkor segítek - mondta, majd könnyűszerrel felemelte a bőröndömet. Ahhoz képest, hogy milyen vékonynak látszott, minden erőlködés nélkül elindult vele felfelé.

- Köszi, nagyon rendes vagy - mondtam hálásan. Ahogy elértük az első lépcsőfordulót az előcsarnokban egy éljenzésre, majd pár izgatott sikolyra lettem figyelmes. Azt hiszem, mintha tapsot is hallottam volna...

   Tylerrel nem fordultunk vissza, hanem egyenesen megkerestük a 206-os szobát. Kopogtam, de senki sem nyitott ajtót. Nyilván a szobatársam még nem érkezett meg. Tyler segítségével nagy nehezen megkerestem a kulcsom, majd benyitottam a szobába. 

Az valóban üresen várta a lakóit. Egy kollégiumi szobához képest meglehetősen nagy volt. Kétoldalt 1-1 ágy, középen pedig egy két oldalra nyíló íróasztal. Jobboldalt volt a fürdőszobába nyíló ajtó, baloldalt pedig egy tükrös gardróbszekrény, ami nem volt túl nagy, így nem is tudtam, hogy fognak benne elférni a ruháim, főleg ha a lakótársam is olyan nagyra értékeli a divatot, mint én.

- Helyes szoba - jegyezte meg Tyler - Na, nincs kedved meginni velem egy kávét ennek örömére?

Így mindketten ismét lesétáltunk az előcsarnokban lévő büféhez. Körülnéztem, hátha megtalálom az előbbi sikítás és taps forrását. Az előcsarnok másik végében, a bejáratnál egy kis kupacban embereket láttam sűrűn összeverődve, a szélén pedig egy gitártokot. Valahogy sejtettem kié, és ki miatt csődült össze egy kisebb tömeg.

- Szánalmas... - hallottam mellettem Tyler hangját.

- Hogy mondod? - kérdeztem vissza.

- Hát, ez a cirkusz amiatt a seggfej miatt - válaszolt ingerülten.

- Fogadjunk Matthias J. Morgensteinre gondolsz - mondtam gépiesen. - Nem bírod?

- Rá... - válaszolta sötéten Tyler. - Az nem kifejezés, hogy nem bírom. Undorító, amit ez a srác művel. Csak kihasználja a nőket... Na, és kit érdekel, hogy gitározik? Nagy ügy...

Ezután megpróbáltam elterelni a szót másra. Tyler elmesélte, hogy grafikusnak tanul itt, most másodéves. Elmesélt mindent az órákról, a tanárokról, nagyon aranyos volt. Borzasztó gyorsan elment az idő, észre sem vettem, hogy órákat beszélgettünk.

- Szombaton az egyik haverom rendez egy bulit, tudod hétfőn tanítás meg minden, előtte jó lenne kiereszteni a gőzt. El tudsz jönni? - mondta mosolyogva Tyler.

Igent mondtam, majd elindultam felfelé a szobámba. Örültem, hogy végre van itt egy jófej fiú barátom is. Éppen dugtam volna a kulcslyukba a kulcsot, amikor észrevettem, hogy az nyitva van. Tehát a szobatársam is beköltözött. Benyitottam, és a szobában egy magas srác állt fekete farmerben és sötétkék pólóban. Csupán hátulról láttam, mert épp azzal foglalatoskodott, hogy kinyissa az ablakot. Innen jól szemügyre vettem. Sötétbarna haja kuszán és kócosan állt. A testalkata rémisztően arányos volt, nem túl kigyúrt, de nem is csenevész. Ahogy megfordult rögtön láttam, hogy vakítóan kék a szeme.

- Szia! te vagy Holly Westcott? Én Matt vagyok.